Az „ALTERNAIV” Egyesülettel a veszélyhelyzet kezdetén jeleztük, hogy a fiatalokkal bevetésre készen állunk, amennyiben igény lesz a segítségünkre. Mindenáron mi sem szerettünk volna veszélynek kitenni senkit, ezért vártuk, amíg szükség lesz ránk.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Balaton Ker-Tész Szövetkezet Nagybajomi Telephelye közel 600 kg almát és 640 db 100%-os 2 dl-es almalevet ajánlott fel Nagybajom Város Önkormányzata részére. Az adományt a város a Nagybajomi Alapszolgáltatási Központon keresztül fogadta. A csomagok előkészítése után a mai napon fiatal felnőtt önkénteseinkkel minden 14 év alatti nagybajomi gyermek részére eljuttattuk az almás vitamincsomagot. Több mint 200 család közel 500 gyermeke részesülhetett a felajánlásból.

Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek és a szülők hálásan és örömmel fogadták a felajánlást. A gyümölcsosztás közben örömmel állapítottuk meg, hogy sokan otthon vannak, betartják az előírt szabályokat, és az utakon is jóval kisebb a forgalom. Továbbra is vigyázzunk egymásra, és maradjunk otthon!

Örültünk, hogy segíthettünk, és köszönjük, hogy számítottak ránk! Jó érzés volt!

Horváth Alexandra
Tóth Roxána
Balla Előd Ábel
Csontos Mihály
Péterfai Örs
Rázsits Veronika

[FGAL id=13821]