Múlt szombaton megrendezésre került az Erzsébet Nóvum Díj pályázat lezárásaként az ifis nap. Az eseményre szép számmal érkeztek a már régebbi motorosok és az új önkéntesek. A rendezvényen korábbi videókat néztünk az Alternaiv Egyesület életéről, hogy az újonnan csatlakozó fiatalok betekintést nyerhessenek közösségünkbe, illetve mi magunk jókat nosztalgiáztunk közben. Emellett Rozgonyi Emőke református lelkész asszony egy gondolatébresztő előadást tartott „Válság=lelki válság?” témában. Valóban érdekes, hogy amikor válságról beszélünk, az emberek döntő többségének az anyagi válság jut az eszébe, és nem pedig a lelki válság. Ezt követően kiosztásra kerültek az új ifis pólók, amit Péterfai Örs tervezett meg. (A pólókra még nyáron augusztus 5-ig lehetett leadni az igényeket, a pályázat keretein belül így a fiatalok számára nem került költségbe.) A délelőtt folyamán még közösség építés céljából egy színes vetélkedőt tartottunk, ahol Bogdán Zsolt ismertette a játékokat és a szabályokat. A csapatokat véletlenszerű felosztással alakítottuk ki, mindenhol voltak újak és régebbi tagok. Ennek célja az volt, hogy új és régi tagok jobban megismerjék egymást. Az eredményhirdetést követően egyénenként megmérkőzhettek a résztvevők egy Kahoot! Quizzel. A délelőtti programokról egy az ERIFÁ-tól érkező két fős stáb videót forgatott, amit hamarosan láthatunk majd. A finom ebédet az egyesület régebbi tagjai főzték nekünk, innen is még egyszer köszönjük nekik, hogy elvállalták és elkészítették. Utána pedig egy kötetlen délután vette kezdetét. Köszönjük szépen mindenkinek, aki részese volt az eseményünknek!
Horváth Alexandra
önkéntes szervező
Hagyj üzenetet