Vándortábor

2018 nyarán a Pilisben vándortáboroztunk 23 fővel.
2019 júliusában a Mátrába visszük a fiatalokat.

Élménybeszámoló a 2018. évi pilisi vándortáborról Almáshegyi Szabina résztvevőtől

Vannak olyan helyek, melyek nevének már a puszta említése is kalandvágyat ébreszt az emberben, számomra a Visegrádi-hegység pont ilyen hely. Július 4-én, szerdán vette kezdetét a kalandunk. Hosszúra nyúlt vonatozás és metrózás, majd egy laza 7 kilométeres séta után megérkeztünk az első szálláshelyünkre, a Kőhegyi Menedékházba, ahol katonai sátrak, pottyantós wc és esővizet használó fürdő fogadott minket. Az első esténken mindenki nagyon izgatott volt.

A második napon útra keltünk a zöld egyenpólónkban. A túránk során Holdvilág-árok nevű szurdokvölgyben Árpád-fejedelem sírját kerestük, barlangban jártunk, drónnal filmeztek bennünket, majd a Lajos-forrásnál kulacsainkat töltöttük meg. A megdöbbentően nehéz terepen való vándorlás jól összekovácsolta a csapatunkat. Az út kellemes beszélgetéssel és énekléssel telt. Büszkén és fáradtan tértünk vissza a szállásunkra, örültünk, hogy teljesítettük a 20 kilométeres Holdvilág-árok körutat.

A harmadik napon elhagytuk a Kőhegyi Menedékházat és nekivágtunk az erdőnek az új szálláshelyet kutatva. Gyönyörű vidéken barangoltunk a sűrű erdőben, jó társaságban. Pilisszentlászlóra érkeztünk hamar, ahol a második lakhelyünket foglaltuk el. Kimerültségig kártyáztunk, a bevállalósabbak pirosra süttették magukat a napon. A kis adag vacsoránkat étteremben fogyasztottuk, de még utána is korgott a hasunk, így egy sarki kisboltban raktároztunk be élelemből estére. A fiúknak külön élmény volt a közös fürdés.

A negyedik napon Prédikálószék volt a végső állomásunk, ahol a kilátóból csodálhattuk az előttünk elterülő csodaszép Dunakanyart. Visszafelé menet a csapatunk két részre szakadt, a pihenni vágyókra és a szorgalmasokra. Plusz 10 kilométert vándoroltunk nehéz terepen át az egyik dombról a másikra. Dobogókőn meseszép kilátás fogadott minket. Itt kifújtuk magunkat, gyönyörködtünk a tájban, majd visszatértünk a csapat másik feléhez, majd a szálláshelyünkre is.

Az ötödik napon Visegrádra vándoroltunk. Átvágtunk a Spartacus-ösvényen, ami nekem a legjobban tetszett a kilátás miatt, betértünk a Bertényi Miklós Füvészkertbe. Itt pihentünk egyet, majd utunkat folytattuk a magas dombon található harmadik szálláshelyünkig. Beköltöztünk az otthonos Mogyoróhegyi Campingbe. Ez a nagy távolság a nagy emelkedőkön és lejtőkön már meg sem kottyant nekünk, igazán belejöttünk a vándorlásba.

A hatodik napon először meglátogattuk a visegrádi Fellegvárat. Körbejártuk, csoportképeket készítettünk, majd ismét útra keltünk, ezúttal Dunabogdányba, ahol a kellemesen hűsítő Dunába csobbanhattunk. Vizicsatáztunk, napoztunk, kagylót gyűjtöttünk, jól belaktunk. A nap végén csapatépítő élménybeszámolót tartottunk, majd Zsolti atya misét tartott, így koronáztuk meg a táborban töltött napjainkat.
“Kitartó volt a Duna, vegyünk példát róla!”
/ Varga Csaba /

A hetedik, azaz utolsó napunkon, július 10-én összepakoltunk és elhagytuk a kempinget, ahol az utolsó napunkat töltöttük. Hosszú és kalandos utunk volt hazafelé tartva, de remekül éreztük magunkat, mert együtt voltunk és ezt a nagy kalandot együtt csináltuk végig.

Én magam csak siklókkal, egerekkel, darazsakkal, pár madárral, patkánnyal és nagy pelékkel találkoztam az első táborhelyünkön, de társaim vaddisznókat és szarvast is láttak az erdőben. A harmadik lakhelyünk házi kedvence Röfi volt, a csüngőhasú malac, vele mindenki összebarátkozott.
Szabadidőnkben folyton kártyáztunk és beszélgettünk.

A közel 100 kilométeres túránkat vidáman és jó erőben tettük meg, remek túravezetőnk volt. Nagyon örülök neki, hogy ezt a nagy kalandot veletek élhettem át. Remek csapat vagyunk. Ez a csodaszép táj belopta magát a szívembe. Örök élmény marad, soha nem fogom elfelejteni.